A bevezetett és a nem bevezetett anyagok éves mennyiségének kiszámítása


A nem bevezetett anyagok mennyisége a regisztrálási dokumentáció szempontjából

A nem bevezetett anyag regisztrálási dokumentációban jelentendő mennyisége a regisztrálás naptári évében (január 1. – december 31.) gyártott, illetve behozott becsült mennyiség (lásd a 3. cikk (30) bekezdését). Amennyiben a gyártás csak a naptári év során később kezdődik meg, úgy a

regisztrálási dokumentáció a hátralévő hónapokra vonatkoztatott becsült mennyiség helyett leírhatja az egész évre vonatkoztatott becsült mennyiséget is – így a második évben nem válik szükségessé a dokumentáció igen gyors aktualizálása.

Az előzetesen már regisztrált, bevezetett anyagok regisztrálási mennyiségének kiszámítása

Azon bevezetett anyagok esetében, amelyeket legalább három egymást követő évben importáltak vagy gyártottak, az „éves” mennyiségeket a korábbi három év termelési vagy behozatali mennyiségének átlaga alapján kell kiszámítani (lásd a 3. cikk (30) bekezdését).

Azon anyagok esetében, amelyeket három egymást követő évnél rövidebb ideig importáltak vagy gyártottak, a naptári év szerinti mennyiségeket kell figyelembe venni. Ez a rendelkezés azért született, hogy elkerülhető legyen a regisztrálási kötelezettségek teljesítésének a kereslet hirtelen megnövekedése miatti lehetetlenné válása.

Ez az „évente” gyártott, illetve behozott mennyiség az, amelyet a regisztrálásra vonatkozó információs követelmények azonosításakor figyelembe kell venni. A regisztrálási határidőt (amint azt a 23. cikk előírja) a 2007. június 1-je előtt gyártott, illetve importált legmagasabb „éves” mennyiség határozza meg. Ebből adódóan a regisztrálási dokumentációban jelentett mennyiség nem feltétlenül felel meg a regisztrálást várhatóan meghatározó mennyiségi besorolásnak például akkor, ha a gyártott, illetve importált mennyiségben fontos visszaesés következik be.

 

További információ: REACH szolgáltatások, REACH regisztráció alóli kivételek, hasznos háttér anyagok regisztrációhoz 

Címkék:  bevezetett anyagoknem bevezetettregisztráció

Ikonok