Életbelépett a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása
1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
A törvény a legtöbb zárt közforgalmú helyen tiltja a dohányzást, és a szabad levegőn sem mindig engedi meg.
Nem szabad majd rágyújtani kocsmákban, szórakozóhelyeken, munkahelyeken, közintézményekben, vonatokon. Ezekben zárttéri dohányzóhely sem jelölhető ki. Tilos a dohányzást a buszmegállókban, a gyalogosok által használt aluljárókban, a játszótereken és azok 5 méteres körzetében.
Iskolákban, gyermekjóléti intézményekben és egészségügyi szolgáltatóknál (kórház, rendelőintézetek stb.) az udvaron sem lehet dohányozni.
A dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával szembetűnő módon meg kell jelölni.
Dohányozni legálisan csak otthon, az utcán és a nem tiltott helyeken lehet.
A kocsmákból, éttermekből vagy az irodából ki kell menni, ha rá akarunk gyújtani. Dohányzóhely a közforgalmú intézmény bejáratától számított 5 méteres távolságon belül nem jelölhető ki, kivéve a szórakoztató, vendéglátó szolgáltatást nyújtó közforgalmú intézmények esetében.
A szórakoztató, vendéglátó szolgáltatást nyújtó közforgalmú intézmények esetében a dohányzóhelyet a bejárattól számított 5 méteres távolságon belül abban az esetben lehet kijelölni, ha az intézmény területén a nyílt légterű dohányzóhely kijelölésének feltételei a bejárattól számított 5 méteres távolságon kívül nem állnak fenn.
A törvény nem tiltja a dohányzást a kerthelyiségekben és a szabadtéri szórakozóhelyeken, de az önkormányzatok helyi rendeletben korlátozhatják a füstölést a közterületeken is, például egy téren, ahol kávézók teraszai vannak. Ezt a közterület felügyelet ellenőrzi.
Kivételek
A törvény csak néhány kivételt tesz a zárt térben történő dohányzásra. A turizmus érdekében megengedik a dohányzást a hotelek szivarszobáiban, de ezekbe nem lehet ételt, italt felszolgálni és a kiszolgáló személyzetet sem lehet behívni.
Kijelölt helyen, zárt térben megengedik a dohányzást a büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben is és a munkavállalók részére, ahol a munkahelyi klíma zárttéri munkahelyen a külön jogszabályban meghatározott korrigált effektív hőmérséklet a 24 °C-ot meghaladja.
Ezekben az esetekben az adott helyiségnek meg kell felelnie a törvény kritériumainak (nyílászárók, elszívás stb.).
A kijelölt dohányzóhelyek e törvényben előírt rendelkezéseknek való megfelelőségét az egészségügyi államigazgatási szerv, tűzvédelmi szempontoknak való megfelelőségét a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi.
A munkáltató a munkahelyet – külön telephely esetén telephelyenként – nemdohányzó munkahellyé nyilváníthatja. Ebben az esetben a munkáltató kizárólagos rendelkezése alatt álló létesítményekben, illetve helyiségekben dohányzóhelyet kijelölni nem lehet. A nemdohányzó munkahellyé minősítés tényét jól látható és egyértelmű felirat vagy jelzés alkalmazásával, a munkahelynek a személyforgalom számára nyitva álló valamennyi bejáratánál, valamint a nem kizárólag a munkavállalók által igénybe vett valamennyi helyiségben vagy az ezekhez vezető közlekedőfolyosókon – valamennyi igénybevevő által jól látható módon – fel kell tüntetni.
Bírságok
A törvény szerint a dohányzással összefüggő tilalmak, korlátozások megsértése esetén legalább 20.000, legfeljebb 50.000 Ft bírság szabható ki. A helyszíni bírság mértéke azonban maximum 30.000 Ft-ig terjedhet.
A dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó kötelezettség nem vagy nem megfelelő teljesítése, valamint a dohányzást érintő tilalmak, korlátozások megtartására vonatkozó ellenőrzési kötelezettség elmulasztása esetén, legalább 100.000 Ft, legfeljebb 250.000 Ft az ezen kötelezettségek betartásáért felelős személy tekintetében, illetve legalább 1.000.000, legfeljebb 2.500.000 Ft az intézmény, szervezet, üzemeltető vagy gazdasági társaság tekintetében.
A törvény betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzi. Ha valaki közterületen dohánytik, közterület felügyelők szabhatnak ki bírságokat.
A törvény 2012. január 1-jén lépett hatályba, de bírságot csak 2012. április 1-jétől szabhatnak ki a hatóságok.
Addig a mostani törvény szerint a kijelölt dohányzóhelyeken még nem büntetnek. Ha valaki ezeken kívül tiltott helyen dohányzik, ugyanúgy megbüntethetik, mint most.
Munkavédelem >>> Életbelépett a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása
Címkék: 1999. évi XLII. törvény, dohányzás, dohányzóhely, kijelölt, nemdohányzók



